Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkX. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

Kölökös Lányok - Török Sasok
51-38 (3-15, 16-3, 3-4, 9-8, 20-8) Gyermek 1.
2017. október 8. (vasárnap) 12.00

Ezen a mérkőzésen egy ember vert meg benneteket, az ellenfél 23-as játékosa. Hozzáteszem ügyes, magas, erőszakos, harcias, de ennyivel nem jobb nálatok.
Abban a negyedben ahol ő nem játszott egálban voltunk, sőt az első negyedet nagy fölénnyel nyertük. Sajnos a második és negyedik negyedben nem volt olyan ember, aki meg tudta volna állítani. Talán még Barbinak sikerült a legjobban, de ez is kevés volt.

Sajnos nálunk még nincs ilyen vezéregyéniség a csapatban, aki ennyire nyerő ember és, aki ennyire elhiszi, hogy ő a legjobb. Pedig technikailag többen is képesek vagytok rá, de lelkileg sajnos nem. Ez az, amit nem lehet tanítani, megvásárolni a boltban. Egy dolog segíthet, az akarat, az elszántság és a magunkban való hit, önbizalom, és a cél, amit kitűzöl magad elé, és megpróbálod megvalósítani, nem ismerve lehetetlent, akadályt.
Remélem ezekben a dolgokban is tudunk előre lépni.

Ezen a mérkőzésen tetszett Csenge játéka, és értékelem, hogy felvállaltad a helyzeteidet és megértetted, elfogadtad, amit kérek tőled. Így hasznos tudtál lenni a csapat számára. Gréti is jól játszott. Számomra ő az az ember, aki mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. Nem mindig a pontokban jelentkezik ez, de jelenléte, és higgadtsága példaértékű.

Köszönjük a játékot ellenfelünknek, gratulálok a győzelemhez!

Éva néni

Pontszerzőink: Turós B. 14, Turós G. 7, Gelányi Cs. 5, Szajkó G. 3, Szűcs A.L. 2, Heim V. 2, Fáklya K. 2, Oláh F. 1, Vass L. 1, Bagdi H. 1 pont.

2017-10-05,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás