Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkX. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

DMTK Haraszti Sasok - Török Sasfiókák
46-30 (16-5, 6-4, 3-3, 11-7, 10-11) Mini 1.
2018. február 10. (szombat) 18.30

Második mérkőzésünket pihenés nélkül játszottuk. Már ismerős volt számunkra a csapat, az volt a kérdés le tudjuk e fogni a 7-es és 12-es számú játékosukat. A felét sikerült teljesíteni.

Sajnos nagy fizikai különbség volt a két csapat között, és sokszor a fault határon védekeztek, sőt sokszor már felette. Villő és Timi emiatt meg is sérült, nem tudtak utána játszani. Bianka betegségből érkezett és megéreztük Nóri és Hanna hiányát is. Ehhez képest nincs mit szégyellnünk az elért eredményen.  Végig harcoltatok, küzdöttetek, fel nem merült bennetek, hogy feladjátok. Azt gondolom ez volt a legnagyobb értéke ezen a hétvégén a csapatnak és ebből táplálkozva és a hiányzókkal kiegészülve sokkal jobb teljesítményt fogunk elérni a következő fordulón.

Már a múlt hétvégi gyerek meccsen is nagyon okosan, tudatosan játszottatok és ezt folytattátok itt is. Még nehéz megtalálni a jó megoldást a tudatos játék végén, de egyre többször sikerül. A két mérkőzés alapján meggyőző teljesítményt nyújtott Timi, neki a védekezésben kell feljavulni, Kiarának a játék irányításában volt fő szerepe, Franci mindenhol ott volt, labdát hozott fel, elsőként ért vissza védekezni és a legügyesebbet fogta, pontosabb dobásokkal dupla ennyi pontot tudott volna dobni. Rita jól helyezkedett támadásban és ami helyzete volt bedobta.

Fruzsi jól kezdett, de neki meg kell tanulni fáradtan is jó döntéseket hozni. Bianka meghatározóan játszott, a passzainak „szeme” van, sokszor a többiek nincsenek felkészülve az ilyen gyors és pontos passzokra, Fruzsihoz hasonlóan a végén a fáradtság miatt ő sem mindig a jó megoldást választotta. Réka vállalkozhatna többet, szeretnénk a régi Rékát látni a pályán. Merci, Luca és Dorina nagyon sokat fejlődtek, sokkal bátrabban és kevesebb hibával játszanak, csak így tovább, az edzésmunka nálatok is be fog érni.

Összességében a két vereség ellenére is pozitívan gondolok vissza a két tegnapi meccsre. Van bennetek lehetőség, egy küzdő és győzni akaró társaság vagytok, tartsátok meg ezt a küzdeni tudást sokáig és ez nem csak a kosárlabda pályán fog titeket előre vinni. Csak így tovább lányok!

Gratulálunk a győzelemhez ellenfelünknek, a szülőknek köszönöm a kitartó szurkolást és csak dicsérjétek a lányokat, megérdemlik!

Györgyi néni

Pontszerzőink:  Magyari B. 13, Szikszai F. 7, Allmann R. 5, Maczkó R. 2, Komlósi Geri T. 1, Kálmán V. 1, Várszegi D. 1

2018-02-09,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás