Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkXI. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

Török F.-Törekvés SE - Kaszások Akadémia
101-47 (27-12, 30-9, 25-7, 19-19) Serdülő 3.
2018. március 11. (vasárnap) 12.30

Tekintettel arra, hogy ellenfelünk gyengébb játékerőt képviselt, igyekeztem olyanokat meghívni a mérkőzésre, akik feltehetően bizonyítani akarnak. Hiszen, mint már többször jeleztem, az „A” csapatunkba nagy szükség lenne még bevethető emberekre.

Nem volt kérdéses, hogy nyerünk, de ez nem is fontos ebben a bajnokságban. Kíváncsi voltam, ki mit tesz le az asztalra. Mint általában, most is a védekezésre fektettem a hangsúlyt, ebben szerettem volna előrelépést látni.

Jól indult, 22-2 es állás után azonban a védekezésünkbe igen sok hiba csúszott, ennek eredményeképp az 5 pontunkra 10-et kaptunk a negyed második felében.

Második ötösünket Dotti cipelte a hátán, aki egymaga 22 pontot szerzett a 30-ból. Jól megérezte, hogy itt könnyű kosarat dobni és ezt maximálisan ki is használta, ami dicséretes! Egyébként 45 pontot szerzett a mérkőzésen, ami extra teljesítmény! Régóta vártunk arra, hogy használja adottságait, most megtette végre és remélem, ebből sokat áttesz az első csapatunk teljesítményébe is!

Kriszti és Lázár Lili fájós lábbal igyekeztek helyt állni és mivel az első félidőben nem volt csere lehetőségem, játszaniuk kellett. Lili fegyelmezetlen volt, kipontozta magát, így csak 4-en fejeztük be a 2. negyedet. Azt azonban értékelem benne, hogy fájdalma ellenére nagyon igyekezett!

A 3. negyedben továbbra is meggyőző fölényben játszottunk, a védekezésünk is javult valamicskét. Dotti megállíthatatlan volt, 19 pontot szerzett. A záró negyedben több lehetőséget adtam a cseréknek, ekkor kiegyenlített lett a játék. A szomorú az volt, hogy a védekezésünk átjáró ház volt, sem 1-1-ben, sem csapatszinten nem voltunk sehol, mellette a pontszerzés is elapadt, rengeteg ziccert hibáztunk.

A bizonyítás a legtöbbeknél elmaradt. Dottiról már írtam, mellette Zsófi volt csak ponterős, szokásához híven palánk közelben jeleskedett. 9-ből 7 büntetőt értékesített, ami igen jónak számít korosztályában. Tőle azt kértem, többet vállalkozzon kívülről betörésekre, mivel jelenleg abból él, hogy megnyúlt az utóbbi egy-másfél évben. Viszont, center nem lesz belőle, neki rövidesen mezőny poszton kell bizonyítania, azaz közép távolról, távolról 1-1-ben betörnie, illetve dobnia. Védekezése nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Kriszti próbálkozott, pontokban nem hozta, ami elvárható lenne. Rozinak volt egy jó szériája, aztán elvesztette a fonalat, sokat hibázott, le is kellett cserélnem. De, sok biztató elemet láttam a játékában. Petra nagyon gyengén védekezett, a végefelé kicsit magához tért e téren és támadásban is voltak bátor, jó megoldásai. Dóri egy szép palánk alól visszapörgetett ziccerén kívül nem sokat tett hozzá. Nála nagyon nagy probléma, hogy képtelen leszokni rossz dobótechnikájáról, melyet már több mint fél éve kérek tőle. Támadásban abszolút nem használja adottságait, körülményes, bizonytalan és a helyzetfelismerése is erősen akadozik. Több bátorságra és kreativitásra lenne szüksége! B. Luca tud ponterős lenni, de most nem volt az. Védekezésben is rengeteget hibázott, fejben sokszor nincs a pályán. Vivien küzdött, védekezésben ő sem érzi a helyezkedés lényegét, így sokat hibázik. Támadásban pontszegény, Dórihoz hasonlóan nem hajlandó a dobótechnikáján javítani, ezért nem talál be leginkább. Dorina védekezett egyedül úgy 1-1-ben, ahogy az elvárható. Az ellenfél 24-esét nagyon szépen megfogta, labdákat is szerzett. Támadásban bátrabbnak kell lennie. Látszott, hogy kicsit meg volt illetődve a lehetőségtől, de hasznosan játszott.

Köszönjük a játékot az ellenfelünknek!

Sz.T.

 

Pontszerzőink: Zelenák V. 2, Szabó Krisztina 8, Lugosi D. 45 (3/6), Bencsik L. 4 (2/4), Svélecz D. 6, Rivasz P. 6, Horváth D. 1 (1/2), Oláh Zs. 29 (7/9), pont

2018-03-08,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás