Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkX. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

Török F.-Törekvés SE - Kölökös Lányok
101-47 (12-16, 29-9, 33-9, 27-13) Gyermek 3.
2018. március 11. (vasárnap) 14.30


Gratulálok a csapatnak jó mérkőzést játszottatok. Nagyon örültem, hogy végre élveztétek a játékot, láttam mosolygós arcokat a pályán a kispadon. Amit kértem az öltözőben, hogy mindenki élvezze ezt a játékot, és csináljuk meg védekezésben és támadásban is azt, amit tanulunk ezt most megtettétek. Nagyon szép győzelmet arattatok, és megmutattátok, hogy tudtok küzdeni, hajtani, játszani.Próbáltam sokat cserélni, hogy mindenki tudjon játszani.

Az első negyedben nem igazán sikerült a tiszta helyzeteinket bedobni, de a védekezéssel tudtátok tartani az eredményt. Ennek nagyon örültem, hiszen régóta foglalkozunk már a szoros védekezéssel és most viszont láttam tőletek, aminek meg is lett az eredménye.

A második negyedtől kezdve végig nagy volt a különbség a két csapat között. Sikerült a 100 pontot is elérni, és ezt is jó volt látni, ahogy ezért küzdöttetek. Nagyon kellett már ez a sikerélmény a csapatnak, és bízom benne, hogy a következő mérkőzéseken is ilyen szellemben fogtok játszani. Ezzel a szoros agresszív védekezéssel meg tudjuk könnyíteni a játékunkat. Szerintem ezt ti is érzitek most már.

Szeretném kiemelni Fruzsit és Barbit.
Fruzsi az 1 hónapos eltiltás óta most lépett először pályára, és nagyon kellemes meglepetést okoztál nekem. Öröm volt nézni, ahogyan játszol. Felvállaltad, amit kellett, és okosan, türelmesen játszottál.

Barbi végre megmutatta mit tud úgy igazán. Szenzációs voltál és büszke voltam rád. Remélem ebben a pár hónapban ugyanezt a Barbit láthatom még a pályán.

Akit még kiemelnék az Gréti, és őt elsősorban azért, mert attól függetlenül, hogy nem mentek be a kosarai az első negyedben, ennek ellenére küzdött, hajtott, nem keseredett el, és hasznos tudott maradni a csapat számára. Nagyon extrán védekeztél, mentél a lepattanókért. Így is lehet hasznosan játszani, ha nem mennek be a kosarak.

Nagyon sokat fejlődött Gitta, te is dobtál már 7 pontot. Szépen haladsz előre, örülök neki, hogy egyre többet tudlak ebben a csapatban is játszatni.

Hajni védekezése az első félidőben nagyon extra volt, most láttam tőled először ilyet mérkőzésen. Igaz jól elfáradtál benne, de azt a kislányt abban a negyedben kikapcsoltad a játékból. Arra kell törekedni, hogy ezt egész mérkőzés alatt bírni kell, és mellette a pontszerzésben is ugyanígy jeleskedni kell. Újra harcos Hajnit láttam a pályán és ennek nagyon örültem.

Szűcs Anna Lili is sokat lépett előre. Örülök, hogy a védekezésben egyre több feladatot megoldasz úgy, ahogy azt kell. Támadásban is jeleskedtél. Kicsit sok még az a dobásod, ami nem helyzet. Ebből kell még lefaragni és a tisztább helyzeteket elvállalni.

Viola bátor voltál és harcos, te is dobtál 8 pontot. Védekezésben sokszor lemaradsz még, rosszul helyezkedsz, de látom, hogy meg akarod csinálni. Menni fog ez, nem kell elkeseredni, ugyanígy dolgozz keményen.

Csenge védekezésben most végre azt csináltad, amit tudsz. Bátor voltál a támadásokban is, ez most pontokban annyira nem mutatkozott meg, de hasznos voltál a csapat számára és léptél előre a múltkori meccsekhez képest.

Vass Lucától még mindig többet várok. Ennél még mindig több van benned. Sokkal többet kell vállalnod a labda felhozás területén. Hidd el képes vagy felhozni a labdát és irányítani a többieket. A védekezésben sokat fejlődtél és végre ezt meg is mutattad. A támadást még mellé kell rakni és akkor rendben leszel.

Fernandez Kiss Anna sokáig volt beteg az elmúlt időszakban. Nem is akartalak nagyon terhelni e miatt. Amit kértem tőled, azt megcsináltad. Szépen fejlődsz te is. Amit még kihasználhatnál jobban az a magasságod. Ha többet mennél a lepattanó labdákért sok kosarat tudnál szerezni.

Hanna és Villő miniként nagyon szépen megállták a helyüket ebben a csapatban is. Nagyon bátrak voltatok és ennek nagyon örültem. Mindemellett fegyelmezettek is voltatok, és abszolút a pályán lehetett benneteket tartani. Sok hasznos dolgot csináltatok ti is.

Igazi csapat munka volt ez a győzelem, nagyon szép leütés nélküli játékokat láttam tőletek egész pályán, működött az add és fuss játékunk is, sokkal több kosarat szereztünk, mint szoktunk, és nagyon extrán védekeztünk. Talán nekem ez az utóbbi tetszett a legjobban, mert ebből lehet jól támadni, ha így védekezünk.

Még egyszer gratulálok a csapatnak! A szülőknek köszönöm a szurkolást, a jó hangulatot!

Köszönjük a játékot ellenfelünknek!

Éva néni

Pontszerzőink:  Oláh F. 32, Turós B. 22, Bagdi H. 11, Szűcs A. L. 8, Heim V. 8, Szajkó G. 7, Turós G. 4, Vass L. 4, Gelányi Cs. 2, Fernández-Kiss A. 2, Kálmán V. 1 pont.

2018-03-08,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás