Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkX. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

Gödi SE - Török Sasok
36-47 (7-18, 15-8, 6-4, 4-6, 4-11) Gyermek 1.
2018. április 14. (szombat) 12.00

Megbeszéltük az öltözőben, hogy a védekezés lesz a legfontosabb. Nagyon sokat gyakoroljuk az edzéseken és bíztam benne, hogy megcsináljátok. Már az első negyedben nagyon jól kezdtünk. Odamentetek szorosan, agresszívan védekeztetek és meg is lett az eredménye. Ez a védekezés volt jellemző az egész mérkőzés alatt, azért tudtunk ilyen kevés pontot kapni.Támadásban az első félidőben nagyon jól sikerült mindent megvalósítani abból, amit tanulunk, gyakorlunk. Szerencsére itt a helyzeteink nagy része is kosárral végződött. A második félidőben támadásban a helyzetek pontra váltásánál többet hibáztunk. Talán ez a szoros, agresszív védekezés sokat kivett belőletek. De öröm volt látni azt a küzdelmet, akarást, és elszántságot, amit az egész mérkőzés során mutattatok.

Nagyon örültem Barbinak, mert végre úgy játszottál, ahogy tudsz, mind támadásban, mind védekezésben. Sokat kellett erre várni, de megérte!

Nagyon jól működött a besegítő védekezésünk. Szépen besegítettetek, átvettétek egymás emberét, ebben is sokat léptünk előre. Jól felismertétek a 2:1-es helyzeteinket, ebből is szép kosarak születtek.

Gratulálok a csapatnak, jó mérkőzés volt, valamint nyerni is tudtunk.

Köszönjük a játékot ellenfelünknek!

Éva néni

Pontszerzőink:  Turós B. 17, Bagdi H. 9, Oláh F. 6, Turós G. 5, Vass L. 4, Gelányi Cs. 3, Szajkó G. 2, Berkli N. 1 pont.


2018-04-12,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás