Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkXI. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

Török F.-Törekvés SE/B - KKS
72-19 (24-5, 6-4, 26-2, 16-8) Serdülő 2.
2018. április 14. (szombat) 12.30

Itt is elvárható volt a győzelem. Ősszel egyszer kikaptunk tőlük hosszabbításban, egy másik alkalommal 40 ponttal vertük őket.
Meggyőző volt most is az első negyed, Luca 11 pontot szerzett, mellette a többiek is betalálgattak. A 2. negyed azonban nagyon
gyengére sikeredett, igaz, csak 4 pontot kaptunk, de kosarat szerezni képtelen volt a csapat. Pedig, ez elvárható lett volna!
A 3. negyedben most egy erősebb ötössel mentünk pályára, akik meg is hálálták a bizalmat egy 18-0-s rohammal. Ekkor
látványosabban, jobban játszottunk a megszokottnál, rengeteg labdát szereztünk és a dobásink is pontosabbak voltak.
Mindenkit pályára küldhettem és a legtöbben éltek is a lehetőséggel.
Végül sima, nagy arányú győzelmet arattunk és láttam biztató jeleket a csapat játékában. Örültem annak, hogy mindenki akart és
tett is a játékunkhoz.
Egyénileg: Luca nagyon ponterős volt mindkét mérkőzésen, jól ismerte fel a helyzeteit és pontosan célzott. A védekezése azonban
messze van a kívánttól, igaz, szerzett labdákat, de a szoros, agresszív emberfogástól messze volt. Dóri játéka hullámzó, voltak
látványos betörései és befejezései, ebben sokat lépett előre. Védekezése elfogadható volt és lepattanókban is jeleskedett. Viszont a
helyzetfelismerése gyenge, sokszor nem látja a helyzetben lévő társát, általában előre eldönti, mit csinál és ebből nem lép ki, ha jobb
lehetőség alakul közben. Vivien szintén hullámzóan teljesített, a második mérkőzésen volt egy jó periódusa, mikor zsinórban szerezte
kosarait. Sokszor indokolatlanul passzol rossz helyre, mikor felvállalhatná az 1-1-et, máskor meg épp fordítva. Védekezése most
elfogadható volt. Petra az első meccsen játszott jól, dobott is 14 pontot, bátran alkalmazta a tanultakat a betöréseknél és befejezéseknél.
A védekezése is jobb volt az eddigieknél. Rozi oroszlánmódon küzdött, nagyon akart, néha túlságosan is. Többet vállalt, mint kellett,
többet kellett volna passzolnia az erőlködés helyett. Viszont, szép megoldásai is voltak támadásban és talán a legjobban ő védekezett.
Fanni továbbra sem használja ki fizikumát, emellett sok hasznosat csinált: lepattanókat, labdákat szerzett, jól játszotta meg társait,
csak pontokban hozott keveset. Védekezése viszont javult. Réka bátor, ponterős volt, technikailag viszont elmarad a kívántaktól. Ő az
egyetlen talán, aki nagyon akar kosarat szerezni (néha túlságosan is) és szerez is mindig. Ez az, ami a legtöbb gyerekből hiányzik és amire
nagy szükségünk lenne! Lázár Lilinek nagyon jó adottságai vannak, mentálisan is kiemelkedő, nem kíméli önmagát és nagyon akar.
Erre lehet építeni. Technikailag kellene felfejlődnie a korosztályához, nagy a lemaradása, ezért nem tud még meghatározó lenni.
Dorina nagyon jól védekezett, érzi a helyezkedést, de keveset dolgozik labdára, pedig sokkal többet szerezhetett volna. Jó keze van,
több pontot is dobhatott volna, de bátortalan, ebben kellene fejlődnie. Liliána elbújt ismét, pedig érzi ezt a játékot, jó a ritmusérzéke és
lát is a pályán. Volt két nagyon szép aszisztja, ezen kívül nemigen lehetett észrevenni, hogy a pályán van. Tőle sokkal többet várok.
Lilla helyenként jól védekezett, helyenként pedig simán megverték. Pedig, tud futni és lábmunkázni is, csak ritkán adja elő. Az biztató,
hogy el mert vállalni két-három helyzetet és még fault-ot is harcolt ki, amire még nemigen volt példa. Nórika görcsös, látszik, hogy nagyon akar.
Passzai sokszor meggondolatlanok és nehezen tudja helyzetbe hozni magát és társait. Nála is sok a technikai probléma.
Összességében látszik, hogy lépett előre ez a társaság, ezt az eredmény is mutatja. Viszont, még mindig messze vagyunk az
élvonalbeli szinttől. Rengeteg a hiányosság, a rosszul rögzült mozzanat és a figyelem, a fejlődni akarás, az új elemek elsajátításának
igénye, ezek alkalmazása. Az edzéslátogatással nincs gond, a minőségi munkával, az igényességgel, a fejlődni akarással már annál több.

Köszönjük a játékot az ellenfelünknek!

Sz.T.

Pontszerzőink: Zelenák V. 8 (0/2), Bencsik L. 20 (2/5), Svélecz D. 6 (0/2), Rivasz P. 6 (0/2), Fodor L. 2, Horváth D. 4, Babosa R. 6,
Szabó R. 13 (1/2), Gyárfás F. 4, Lázár L. 2, Nyéki L. 1 (1/2) pont
2018-04-12,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás