Bemutatkozás Vezetők, Edzők Edzések Helyszínek English Friss hírek
KezdőoldalCsapatainkIskolai bázisainkXI. Törpilla KupaMini válogatottJátékvezetőknekSportetikaTanulmányi szabályozás50 órás közösségi szolgálatKéptárTörök KupaMKOSZ UP szabályokMKOSZ Fegyelmi SzabályzatUtánpótlás EB, VB 2005-tőlTAOSportpálya-vonalazásLinkek

BLSE/A - Törekvés SE/A
60-51 (12-15, 8-17, 10-10, 21-9, 10-1) Felnőtt női/A
2018. december 9. (vasárnap) 16.00

A szezon legnehezebb mérkőzésén az eddig veretlen éllovashoz látogattunk, akik volt válogatottakkal és NB1/A-s játékosokkal teletűzdelve, hatalmas rutinnal rendelkeznek. Első alkalommal majd’ teljes csapattal tudtunk kiállni, így elsődleges célunk a szoros mérkőzés volt, főleg idegenben.

A meccset nagyon jól kezdtük, jól védekeztünk, odaértünk a labdásra, besegítettünk, és villámgyors kosarakkal hamar magunkhoz ragadtuk a vezetést (0-8). Aztán persze a hazaiak is elkezdtek betalálni, könyörtelenül kihasználva minden egyes hibánkat, amit védekezésben elkövettünk. Kintről sajnos nem mentek a dobások, bár Szasza első triplája jó jel volt, de sajnos nem jött a többi, így a negyed végén csak 3 pont volt ide
(12-15).

A második negyed elején is sikerült jól kezdenünk. Nagyon agresszívan védekeztünk, a hazaiak legjobb játékosa egyetlen pontot sem bírt szerezni, ellenben mi a megszerzett labdákból rendre futottunk, és bár sok volt a hiba, a negyed derekán már 11 pont volt közte (14-25). A negyed hátralévő 5 percében váltakozva estek a kosarak, de mivel az utolsó kosár Kata triplája volt, így a nagyszünetben 12 pont volt közte
(20-32).

Nagyon jó jel volt, hogy mindössze 20 pontot kaptunk, a hazaiak legjobbja pedig továbbra is pont nélkül állt. Csupán ezt kellett folytatni, bár azzal tisztában voltunk, hogy előbb-utóbb ellenfelünk elkezd betalálni.

A harmadik negyed elején, bár Dodi kosarával már 14 volt közte (20-34), ellenfelünk kezdte jobban, két alkalommal is lemaradtunk a volt válogatott centerről, úgyhogy időt kellett kérnünk (27-34). Sikerült rendeznünk a sorokat, és 3 perc alatt Kriszti és Szasza tripláival, valamint Boró centermunkájával egy 8-1-es futást produkálni, amellyel visszaállítottuk a legnagyobb különbséget, 14 pontot (28-42). A negyed utolsó kosara egy védekezési hibából fakadóan a hazaiaké volt, így egál negyed után továbbra is 12-vel mentünk (30-42).

Minden azon múlt, mennyire tudjuk tartani a védekezést azon a szinten, ahogy eddig.

Sajnos hamar kiderült, hogy eddig. Noha a záró negyed első 4 percében egy 6-2-es futással 8 pontra zárkóztak a hazaiak, a kikért idő sem segített rajtunk (36-44). Rendre hagytuk ki a helyzeteket, egyszerűen semmi sem akart bemenni, amikor pedig nagy ritkán büntetőhöz jutottunk, felfoghatatlanul rosszul dobtuk (1/9 a meccsen). Ezt kihasználva ellenfelünk 1 pontra zárkózott (43-44). Ekkor Anna vette vállára a csapatot, egymás után 2 kosarat szerezve, egyedül tartott meccsben minket. Sajnos a védekezésünk már közel sem volt olyan szoros és agresszív, így mindenre jött a válasz, végül 1 pontos előnnyel fordultunk az utolsó percre (47-48). Ekkor Cz villant meg, betörése közben faultolták, de még be tudta dobni a labdát, így gól+fault, közte 3 és jöhetett a büntető (47-50). Sajnos kimaradt, így maradt az egy labdás különbség, ami pedig ezt követően történt, szürreális volt. Ellenfelünk idő híján villámgyorsan felrohant és elengedett egy triplát, ami azonban nem ment be, így a labda a miénk és 35 mp hátra. Csak annyi lett volna a feladat, hogy legalább faultig eljussunk, vagy egy tiszta helyzetet, értékesítsünk. Egyik sem sikerült, a lepattanóval, 10 mp-cel a vége előtt pedig elkezdtek rohanni a hazaiak, jött a kétségbeesett triplakísérlet, amelybe belefaultoltunk…Felfoghatatlan, hogy ezt hogyan tudtuk elkövetni, mindenesetre 4 mp vissza közte 3 és 3 büntetőt dob a hazaiak legjobbja. Természetesen nem hibázott, így időt kértünk, hogy a győzelemért támadjunk (50-50). Megbeszéltük a figurát, amelyet csak azért nem tudtunk elkezdeni, mert rögtön a bedobás után leütötték Dodit, amire senki sem számított, még a védők sem. Két dobás, ám mindkettő kimaradt, és bár a támadólepattanó Boróé lett, aki nem rossz szögből kísérelhetett meg egy dobást, de az is kimaradt, így jöhetett a hosszabbítás (50-50).

Sajnos itt már mindenki le volt törve, mint a bili füle, végig kézben volt a meccs, amelyen 39 perc 56 másodpercig vezettünk, végül hosszabbításra kényszerültünk. Próbáltunk cserélni és felrázni magunkat, de egy fizikálisan nagyon kemény BKGDSE elleni pazarmérkőzés után 2 nappal a liga legjobbja ellen ilyen helyzetben szinte borítékolható volt, hogy a ráadást elbukjuk. Nem mis voltunk képben a hosszabbításban, átjáró ház volt a védelmünk, támadásban pedig mindössze 1 büntetőre futotta, így végül méltatlanul nagy különbség alakult ki (60-51).

Gratulálok a csapatnak, mert 33 percig azt kell mondanom, hogy sokkal jobban, fegyelmezettebben játszottunk, mint a hazaiak 1 emberes alakulata, ám sajnos az 1/9-es büntetőmutató, amelyhez még csak hasonlóan rosszat sem éltünk meg soha, most a vesztünket okozta.

Gratulálunk ellenfelünknek!

BZS

Pontszerzőink: Kratochvill D. 8, Széky A. 7, Szabó A. 6/6, Czintos B. 6, Dobos K. 6, László B. 6, Boksay K. 4, Kléner K. 3/3, Széky K. 3/3, Széplaki M. 2 pont.
2018-12-06,
A rovat további hírei
Továbbküldés e-mailben   Továbbküldés e-mailben     Nyomtatás  Nyomtatás